Közösen egy élhetőbb jövőért

A Partiumi Keresztény Egyetem Szociális munka képzése immár fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepelhette a 2015-2016-os tanévben.

Mint minden évben, a képzés mellett számos esemény és rendezvény keretein belül gazdagodott hallgatóink tudása: az elméleti és módszertani ismeretek elsajátítása mellett folyamatosan részt vehettek önfejlesztő beszélgetéseken, tréningeken.  Szakmai gyakorlatuk során betekintést nyerhettek a szociális intézmények működésébe, fenntartási módozataiba, munkaköreibe. Gyakorlati képzésük főként olyan munkahelyeken – gyermekvédelmi intézményekben, idősotthonokban, gondozási és speciális oktatási központokban - történik, ahol az előző években szintén nálunk végzett hallgatók – ma már tapasztalt szakemberek, intézményvezetők - fogadják és támogatják őket.

Legyen szó kirándulásról, tanulásról vagy szakmai tapasztalatcseréről, hallgatóink minden lehetőséget örömmel kihasználnak. A szakmai kirándulások révén lehetőségük nyílik nem csak a hazai, hanem számos magyarországi intézmény hétköznapjaiba is betekintést nyerni. Az egyik ilyen alkalomról, a 2015 novemberi kecskeméti látogatásról így írnak hallgatóink: „Ez a szakmai kirándulás lehetővé tette számunkra azt, hogy megismerjük más ország intézményeit, egy másik rendszert... Hasznossága abban rejlett, hogy összehasonlítást tudtunk tenni hazai és más országbeli intézmények között... Az intézménylátogatás egy örök élmény marad... Megtapasztaltuk gyakorlatban, milyen is az ténylegesen, amiről nap, mint nap olvasunk és beszélünk.”

A Practimuss projektnek köszönhetően 25 hallgatót tudtunk szakmai gyakorlatra küldeni hazai és külföldi szociális intézményekbe. Ezáltal is belekóstolhattak a munka világába, érzékelhették, milyen kihívások várnak rájuk és olyan tapasztalatot szerezhettek, ami nagy előnyt jelent az egyetem elvégzése után:  „A Practimuss alatt nem csak tanulhattam, hanem határaimat és képességeimet is tesztelhettem. Megtudtam, hogy az úton, amin haladok személyiségemnek is megfelel. Ezek a megerősítések további lendületet adnak számomra. Gratulálok a megálmodóknak, hogy ennyi fiatalnak lehetőséget adtak. Köszönöm Practimuss!”

Az egyetem Erasmus programjának köszönhetően, a hallgatóink egyre nagyobb létszámban vesznek részt külföldi féléves tanulmányi utakon vagy több hónapos szakmai gyakorlaton, hisz a lehetőségek tára határtalan: Magyarországtól kezdve, Németország, Hollandia vagy akár Spanyolország is lehet a cél. 

A szociális segítő munka célja az, hogy a hátrányos helyzetben levő személyek egyenlő alapon részt vehessenek a tanulásban, munkavégzésben és a társadalom egész életében. Hallgatóink olyan életpályájuk kezdetén álló vagy a szociális szakmában már tapasztalatot szerzett fiatal, vagy fiatal szívű emberek közül kerülnek ki, akik szakértelemmel, elhivatottsággal szeretnének tenni egy emberibb, élhetőbb jövő érdekében.

A szakról bővebb információ, valamint a részletes egyetemi felvételi tájékoztató letölthető az egyetem honlapjáról: www.partium.ro

Z Img 20151026 150927

forrás: www.partium.ro