II. Szakmai nap - Interaktív oktatási módszerek a társadalomtudományok területén

A Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszéke 2015. február 19-én második alkalommal szervezett szakmai műhelytalálkozót a Bihar megyében magyar nyelven  társadalomtudományt oktató középiskolai pedagógusok és az akadémiai közösség számára.

Beszámoló

A találkozón, az ismerkedést követően, a résztvevők a pedagógus munka pozitívumait és negatívumait, sikereit és nehézségeit fogalmazták meg. Ehhez a beszélgetéshez szorosan kapcsolódott a program második részében dr. Magyari Sára által  tartott előadás „Interaktív oktatási módszerek a társadalomtudományok területén” címmel. Az előadás elméleti része keretbe foglalta az előzőekben megfogalmazott gondolatokat, kitérve a fegyelem és a figyelem oktatásban elfoglat fontos szerepére, az interaktív gyakorlatok pedig a hallottak rögzítését és új tanítási módszerek megismerését segítették elő. A találkozó kerekasztal beszélgetéssel zárultmelynek célja a  szakmai hálózatok, közösségépítési lehetőségek feltárása volt.   A további  együttműködést, újabb szakmai programok szervezését  a résztvevők fontosnak vélték, együttműködési lehetőségeket oktatási segédanyagok összeállításában, konferenciák szervezésében látják.

Pásztor Rita, egyetemi adjunktus 


A találkozó programja

Interaktív oktatási módszerek a társadalomtudományok  területén

Időpont: 2015. február 19, 11:00 óra

Helyszín: Nagyvárad, Városháza/Primăriei út 27 szám, II emelet, Sz 37. terem.

A rendezvény programja:

11:00-11:15 – A résztvevők köszöntése

11:15-12:00 – Problémák, lehetőségek és tapasztalok a társadalomtudományok oktatásában

12:00-13:00 Előadás: Interaktív oktatási módszerek a társadalomtudományok területén                                Előadó: dr. Magyari Sára, egyetemi adjunktus

13:00-13:30 Kerekasztal beszélgetés: Szakmai hálózatok, közösségépítési lehetőségek a társadalomtudományok oktatásában

13:30-14:00 – A rendezvény lezárása, ebéd

forrás: tarstud.partium.ro